Sütiket (cookie) alkalmazása azért történik, hogy a jövőben még jobb felhasználói élményt nyújthassunk weboldalunkon, ezáltal még jobban az Ön személyes igényeire szabhassuk. Szolgáltatásaink használatával Ön beleegyezik a sütik (cookie) alkalmazásába.
Elfogadom
Termékek Menü

Spani Feri meséi (amiben szó esik a szélről)

Spani Feri meséi (amiben szó esik a szélről)

Beköszöntött a tavasz. Szerencsére nem a szokásos áprilisi az időjárás, de olykor-olykor azért tréfás. A múltkorában, amikor is kiadtunk egy csomó sátrat a raktárból, majd megfőttünk, a legutóbbi hétvégén meg jól fel kellett öltözni, hogy ne fázzunk. Végre esett is egy kis eső, de a zöldségek ára ennek ellenére is csak emelkedett.

No, de a múltkor az esőről értekeztem, míg az égi áldás után a sátrak másik nagy próbatétele a szél. Talán minden idők legjobb kérdése, hogy mennyire is szélálló egy sátor? Ez a kérdés nagyon-nagyon sokszor felmerült már. Sőt ezen belül a legnagyobb kedvenceim azok, amikor is a konkurens cégek hirdetik a 100km/órás szélteher elviselését.

 

 

Maradjunk annyiban, hogy nagyon kevesen álltunk még eddig 100 km/órás szélben, és ha álltunk is, tudjuk, hogy az nem olyan, ahol a rögzített sátrak mereven állnak reggelig. Természetesen mindenki mondhat nagyot, csak hogy az ő termékét megvegyék, csak felesleges, mert a vevő lesz a legcsalódottabb, mikor egy 95 km/órás széllökés darabokra szakítja a ponyvát, majd összehajtogatja a vázat. Pedig neki azt ígérték, hogy...

Szóval az urbánus legendákat félretéve lássuk a száraz tényeket. Egy könnyen összecsukható rendezvénysátort nem arra terveztek, hogy a legkomolyabb szupercellákat is elviselje, hanem arra, hogy megvédjen minket esőtől, naptól, kisebb széllökésektől, masszív szélfújástól.

 

 

Ennek megfelelően egy jól lerögzített sátor – mondjuk nálunk egy Canopro Elite – akár 60–80 km/órás szelet is el tud viselni. Ehhez persze szükséges 2 darab fémsúly lábanként (a három sem árthat), vagy pedig minden sarkon (és ne adj’ úristen középen is) megfelelően lekötött váz. A tesókat nem a ponyvához, hanem a vázhoz rögzítjük, amint a képen is láthatod.

 


 

Szóval a nálunk kapható legerősebb sátor, a Canopro Elite, akár 80 km/órás szelet is elviselhet. De persze ilyen szélben egyértelműen inkább a bontást javasoljuk, semmint megvárni a végítéletet. Ezért könnyen nyitható és csukható ez a váztípus. Természetesen a szélteherre van egy kalkulált táblázatunk, természetesen ezt közzé is tesszük majd, de semmire nincs garancia. Egy rossz rögzítés, egy későn összecsukott váz, és hirtelen megvan a több tíz-, esetleg százezres kár. Ezt pedig ugye senki nem szeretné, ugye?!

Még januárban történt, hogy egy sátrunkat csak elvitt az a fránya szél. Szentendrén, a Skanzenben történt az eset, ahol állandó a szél. És sokszor nem is kicsi. A sátor szakszerűen lett szerelve, de bekövetkezett a baj. De amikor megtudtuk, hogy már lakókocsikat borított fel a légmozgás, és a sátor még a helyén volt, akkor azt mondtam, tudnak valamit a tesók, de persze ők se lehetnek mindenhatók.

Ugye nem a ponyvához „spaniferizünk”, hanem a vázhoz?